Amikor találunk a padláson egy csomó régi holmit, akkor több dolgot tehetünk vele. Akár ki is lehet dobni az összeset egyszerre, és újakat vásárolni helyettük, ez nyilván a legkényelmesebb lehetőség, azonban jobban járunk, ha leltárt készítünk és ami valóban értéktelen, attól megszabadulunk, az értékeseket viszont újra megpróbáljuk használni. Ehhez itt-ott javításra lesz szükség és nyilván lesznek olyan tárgyak is, amik funkciója fölött elszállt az idő, de megtisztítva akár lakásunk dísze lehet. Nagyjából ezt a gondolatmenetet követhetjük, ha a tervezési helyszínünk egy elhanyagolt műemlék.
Az impozáns főhomlokzat már eleve jó felütést ad és ez az élmény még fokozódik belépve az előtérbe, a főlépcsőház nagyvonalú terét meglátva. Egyből szembeötlik egy érdekes aszimmetria, a lépcső baloldalt helyezkedik el, ellenpontjaként a jobb oldalon egy hasonló alapterületű fényudvar található. Ez a két vertikális mag fűzi össze az épületet.
Azonban az idők során rárakódott zavaró elemek könnyen elvonják a figyelmünket az értékekről. Eleve nehézkes alaphelyzet a mai kor elvárásaihoz képest a változó padlószint, és az eredeti terveken már beépített félemelet, ami vélhetően kényszerből történt és azóta csak romlott a helyzet a további átépítésekkel. A földszint nagy része nyomott belmagasságú cellás térsorrá vált, ahol egyedül a lépcsőtérben és a hátsó nagyteremben jutunk egy kis levegőhöz. A pince és a félemelet hasonlóan bonyolult alaphelyzetet nyújt.
Szerencsére az első és második emelet könnyebben kezelhető, némi bontással és helyreállítással tágas terek maradnak sík padlószinttel, amik a mai kor funkcióit is kompromisszumok nélkül szolgálhatják.
A tervezési telek egyik legnagyobb értéke a jó hangulatú hátsó kert három hatalmas fával, ami egy kis oázis lehet a belpesti aszfaltdzsungelben. Nehezíti a helyzetet a kertkapcsolat megoldása, mert a hátsó rizalit padlószintje a kertnél magasabb, a pince angolaknái pedig a szintben csatlakozó részeket is elvágják a belső tértől. A kert mikrokörnyezete az épület hátsó homlokzatával és a három fával talán a legerősebb adottság, amit mindenképpen érdemes megtartani, viszont a tágabb környezet tűzfalai, melléképületei kicsit rontják a kert hátsóbb részeinek hangulatát.
A műemlékes anyag archív fotói közt értékes gyöngyszemekre bukkantunk, amik jól mutatják, hogy valaha az épület milyen intenzív társasági életnek adhatott otthont. A legtöbb képen a házból nem sok látszik, de a miliő jól érzékelhető. Mindössze egyetlen olyan fotó van, ami építészeti értelemben is megfontolandó gondolatot hordoz, mégpedig az udvarról készült kép, amin felsejlik egy hátsó, nyitott pavilonszerű épület kontúrja. Ez egy szép lezárást ad az udvarnak és meghittebbé, védettebbé teszi a műemléképület közvetlen környezetét.
A lazán meghatározott tervezési program egy hatalmas konferenciatermet vízionál, ami a többi funkcióhoz képest léptékében és viselkedésében is eltér. A műemlékházon belül nem áll rendelkezésre akkora hely, ami be tudná fogadni ezt a termet, vagy csak hatalmas kompromisszumok, tartószerkezeti bontások által volna lehetséges egy kisebb termet elhelyezni. Ezért nagyjából két járható út sejlett föl előttünk: vagy fölfelé bővülünk és a tetőszinten keresgéljük a terem helyét, vagy hátrafelé a kertben helyezzük el. Mindkettő megoldásnak vannak pozitív és negatív hozadékai egyaránt.
Ábrahám Tamás, Hellenpárt György, Hőnich Richard, Pálfy Máté, Szántó Hunor,
Tihanyi Dominika, Kovács Árpád, Szohr Gábor, Horváth Bella
Közösségi tér és képzési központ
nyílt tervpályázat - megvétel
Budapest VIII. kerület
Közösségi tér és képzési központ
nyílt tervpályázat - megvétel
Budapest VIII. kerület
Amikor találunk a padláson egy csomó régi holmit, akkor több dolgot tehetünk vele. Akár ki is lehet dobni az összeset egyszerre, és újakat vásárolni helyettük, ez nyilván a legkényelmesebb lehetőség, azonban jobban járunk, ha leltárt készítünk és ami valóban értéktelen, attól megszabadulunk, az értékeseket viszont újra megpróbáljuk használni. Ehhez itt-ott javításra lesz szükség és nyilván lesznek olyan tárgyak is, amik funkciója fölött elszállt az idő, de megtisztítva akár lakásunk dísze lehet. Nagyjából ezt a gondolatmenetet követhetjük, ha a tervezési helyszínünk egy elhanyagolt műemlék.
Az impozáns főhomlokzat már eleve jó felütést ad és ez az élmény még fokozódik belépve az előtérbe, a főlépcsőház nagyvonalú terét meglátva. Egyből szembeötlik egy érdekes aszimmetria, a lépcső baloldalt helyezkedik el, ellenpontjaként a jobb oldalon egy hasonló alapterületű fényudvar található. Ez a két vertikális mag fűzi össze az épületet.
Azonban az idők során rárakódott zavaró elemek könnyen elvonják a figyelmünket az értékekről. Eleve nehézkes alaphelyzet a mai kor elvárásaihoz képest a változó padlószint, és az eredeti terveken már beépített félemelet, ami vélhetően kényszerből történt és azóta csak romlott a helyzet a további átépítésekkel. A földszint nagy része nyomott belmagasságú cellás térsorrá vált, ahol egyedül a lépcsőtérben és a hátsó nagyteremben jutunk egy kis levegőhöz. A pince és a félemelet hasonlóan bonyolult alaphelyzetet nyújt.
Szerencsére az első és második emelet könnyebben kezelhető, némi bontással és helyreállítással tágas terek maradnak sík padlószinttel, amik a mai kor funkcióit is kompromisszumok nélkül szolgálhatják.
A tervezési telek egyik legnagyobb értéke a jó hangulatú hátsó kert három hatalmas fával, ami egy kis oázis lehet a belpesti aszfaltdzsungelben. Nehezíti a helyzetet a kertkapcsolat megoldása, mert a hátsó rizalit padlószintje a kertnél magasabb, a pince angolaknái pedig a szintben csatlakozó részeket is elvágják a belső tértől. A kert mikrokörnyezete az épület hátsó homlokzatával és a három fával talán a legerősebb adottság, amit mindenképpen érdemes megtartani, viszont a tágabb környezet tűzfalai, melléképületei kicsit rontják a kert hátsóbb részeinek hangulatát.
A műemlékes anyag archív fotói közt értékes gyöngyszemekre bukkantunk, amik jól mutatják, hogy valaha az épület milyen intenzív társasági életnek adhatott otthont. A legtöbb képen a házból nem sok látszik, de a miliő jól érzékelhető. Mindössze egyetlen olyan fotó van, ami építészeti értelemben is megfontolandó gondolatot hordoz, mégpedig az udvarról készült kép, amin felsejlik egy hátsó, nyitott pavilonszerű épület kontúrja. Ez egy szép lezárást ad az udvarnak és meghittebbé, védettebbé teszi a műemléképület közvetlen környezetét.
A lazán meghatározott tervezési program egy hatalmas konferenciatermet vízionál, ami a többi funkcióhoz képest léptékében és viselkedésében is eltér. A műemlékházon belül nem áll rendelkezésre akkora hely, ami be tudná fogadni ezt a termet, vagy csak hatalmas kompromisszumok, tartószerkezeti bontások által volna lehetséges egy kisebb termet elhelyezni. Ezért nagyjából két járható út sejlett föl előttünk: vagy fölfelé bővülünk és a tetőszinten keresgéljük a terem helyét, vagy hátrafelé a kertben helyezzük el. Mindkettő megoldásnak vannak pozitív és negatív hozadékai egyaránt.
A tetőre helyezett konferenciaterem képezhet egy szép kortárs kontrasztot a régi házzal, és markáns jelként meghatározó arculati eleme lehet az új funkciónak. Ezen kívül előny lehet a jó kilátás a városra, azonban az épület jelenlegi főpárkánya fölötti díszes attika gátolja ezt a lehetőséget, valamint a második emeleti nagyterem fölötti födém sikja miatta is a padlószintet jelentősen meg kellene emelni, ami a második emelet és a nagyterem szintje között egy fölösleges pufferzónát okozna, ami talán csak gépészetre, tárolásra szolgálhat.
Nehezen kezelhető a tetőtérbe a feljutás is, mivel a padlószint bőven a középmagas tűzvédelmi kategóriába kerülne, ezért egy tágas füstmentes lépcsőházzal is át kellene vágnunk az épületet. Eleve nem könnyű ötszáz embert felvinni a tetőre, ehhez már két felvonóra lenne szükség, hogy a ház többi része is zavartalanul működhessen.
Még fájóbb hátrány ebben az esetben, hogy ez a hatalmas terem teljesen ledugózná a ház jelenlegi rendszerét, a lépcsőház felülvilágítója és a jelenlegi fényudvar is elsötétülne, mintha egy elefánt ülne rá a tetőre, nem beszélve a tartószerkezeti problémákról, amik egy ekkora plusz terhelés esetén felmerülhetnek.
Ha most nem épül be a tetőtér és a konferenciaterem máshova kerül, annak az is az előnye, hogy a későbbiek során igény mutatkozik rá, akkor kisebb funkciókkal könnyen bővíthető lesz a ház a tetőszinten.
Ha hátrafelé bővítjük az épületet egy konferenciateremmel, akkor annak a megközelítése teljesen logikusan és egyszerűen működhet, nem kell plusz lépcsőházat, liftet elhelyezni emiatt a hasznos térben. Nyilván meg kell oldani a konferencia és a földszint egyéb funkcióinak elszeparálását, de a házhoz hozzátapasztott terem esetében ez könnyen kezelhető.
Viszont így a kert legértékesebb részét bukjuk el a három fával együtt, a kert rosszabb hangulatú hátsó részéhez pedig csak a konferenciatermen keresztül tudunk kijutni. Ha hosszában képzeljük el a termet a középrizalit sávjában, akkor talán megmaradhat valamelyik fa, de két szűk oldalkertet kapunk, amik teljesen elvágódnak egymástól, az északi különösen rossz pozícióba kerül.
Sok tévutat bejárva végül rátaláltunk arra a megoldásra, amit építészeti, tájépítészeti, funkcionális és humán szempontokból is a legjobbnak tartunk: a termet a kert végébe helyeztük. Ennek egyetlen hátránya, hogy így valamivel megnövekedtek a közlekedőutak, viszont az előnyök ismeretében ez egy teljesen vállalható kompromisszum. Fontos volt még ebben az esetben az is, hogy csak tisztán a konferencia kerüljön hátra, a kiszolgáló funkciókat viszont tartsuk a házon belül, hogy a lehető legnagyobb zöldfelületet tudjuk megtartani a kertből.
Végül egy kerengős rendszert alkottunk, mely kétoldalt köti össze a hátsó termet a meglévő épülettel, így minden fát meg tudunk tartani, és egy árkádszerű térsorral körbeölelt, védett kertet kapunk. A két oldalszárny szépen kiemeli a meglévő épület középrizalitját is, nyugodt kompozícióban fonódik össze a régi és az új.
A meglévő épület a konferenciatermen kívüli összes funkciót logikusan és kényelmesen magába tudja foglalni. Ezért úgy döntöttünk, hogy a tetőtérbe már nem viszünk hasznos tereket, hanem átadjuk az épület gépészeti rendszereinek a padlást. Ezzel a lépéssel megspórolható a füstmentes lépcsőház, ami a meglévő ház rendszerébe csak nehezen volna beilleszthető.
A főlépcsőház használata felértékelődik, a tágas közlekedők körülölelik a lépcsőteret és a légudvart, innen minden egységet könnyen feltárhatunk. A közösségi tereket inkább a hátsó traktusba szerveztük, ahol a dísztermek vannak, az utcai sávba inkább a zártabb, védettebb funkciók kerültek a földszint kivételével. A liftet a kiszolgáló vizesblokkal együtt az épület legsötétebb területére, a főlépcső mögé szerveztük, minden szinten logikusan egymás fölé. A légudvarra néző oldaltraktusba inkább olyan rendeltetés került, ami nem igényel túl sok fényt és nem állandó tartózkodásra való, pl.: tárgyalók.
Az emeleteken volt a legkönnyebb dolgunk, szinte csak belsőépítészeti, berendezési variációkat kellett végiggondolnunk. A második emeletre helyeztük az alapítványi irodákat, ami a legkevésbé publikus funkció, így a ház irányítása nem csak szimbolikusan történik “felülről”. Az utcai traktusban kapott helyet a vezetőségi iroda, titkárság és a többi dolgozó szeparált irodaterekben, míg hátul a közösségi funkciók, teakonyha, rekreációs területek vannak, tárgyalók vannak.
Az első emeletre hasonló logikával helyeztük el a co-working munkahelyeket, itt az utcai traktus teljes egészében egy open-office-ként működik, ami függönyökkel tetszés szerint szeparálható. Az első emelet inkább az elvonulósabb munkavégzésre alkalmas, a galériaszinten viszont az is megtalálhatja a számításait, aki szereti a nyüzsgést és a kávéillatot. A galériaszint fellazításával egy sokkal oldottabb hangulatú, levegősebb térrendszert tudtunk kialakítani, ahol nem zavaró a nyomott belmagasság és az utcai portálok nullparapetes, íves tetején bejövő minimális fény. Ez a galériaszint két részre oszlik: az egyik az utcai traktusból egykarú lépcsővel érhető el, a másik az eredeti állapothoz hasonlóan a meglévő főlépcső első pihenőjéről, vagy akadálymentesen a lifttel is megközelíthető.
Az épületbe a főbejáraton keresztül jelenleg egy szűkebb térbe érkezünk, ahonnak csak lépcsőn keresztül juthatunk tovább az aulába. Ezt a szűkös bejárati szituációt azzal oldottuk fel, hogy a szélfogó boltívei közötti falakat elbontottuk és így szinte az egész utcai traktus fogad minket kávézóval, pihenőtérrel. A hátsó nagyterembe helyeztük az éttermet, az északi oldalán a tálalóval. Innen közvetlen kapcsolat vezet a kertbe a fedett terasz alá.
A konferencia megközelítése is lehetséges a főbejáraton át, vagy igény szerint szeparáltabban a déli bejáraton keresztül is elérhető, így ha az épület többi része zárva van, egy rendezvényt akkor is meg lehet tartani. A házon belül nem kell lépcsőznünk sem ehhez, hanem szintben keresztezzük a kerti üvegfolyosót, így minden konferenciára érkező megláthatja a védett belső kertet a fákkal. A konferencia igényeit kiszolgáló vizesblokkot elszórva alakítottuk ki az épület földszintjén, mert feltételezzük, hogy egyidejűleg nem lesz csúcsra járatva az összes funkció, így egy hatalmas wc blokkot fölösleges lenne fenntartani az időszakos használatra, a kávézó és étterem mosdói tehermentesíthetik a konferencia vizesblokkját.
A pincében kapott helyet a kiállítótér, ami eleve jól tud működni egy ilyen helyen, erre számtalan példa van a városban, de amennyire lehet, igyekeztünk fellazítani a pincét egyrészt a főlépcső elegánsabb levezetésével, illetve a légudvar földszinti födémének bontásával, ami így egy kis természetes fényt is becsempész a föld alá. Ezen kívül a rizalit angolaknáján át is beengedjük a fényt a kiállítótérbe.
Az átriumfödém bontásának nem csak a fény volt az oka, hanem azt szeretnénk elérni, hogy a kiállítás a pincéből az átriumon keresztül “fölmásszon” az egész házba. Ehhez az udvart egy üvegtetővel fedtük és az ablakokat kibontottuk, hogy az egész egy légtér lehessen, így bármelyik szintről könnyen benézhetünk és felfedezhetjük a belógatott installációkat.
A pincébe ezen kívül kiszolgáló funkciók kerültek, az étterem feltöltése alulról történik a főzőkonyhán keresztül. A főhomlokzat bal oldali bejáratát meghagytuk tisztán gazdasági funkciókhoz, árufeltöltéshez.
A műemléképületben törekedtünk a bontások minimalizálására. A galériaszint átértelmezésén kívül az utcai traktusban a boltozatok alatti falakat elbontottuk, hogy átláthatóvá, világossá tegyük a megérkezés terét. A kávézó utcai kapcsolatához elengedhetetlen volt a földszinti portálok cseréje, a filigrán aranyszínű fémtokos üvegszerkezetek finoman jelzik, hogy az épület megújult funkcióval várja a látogatókat. A főhomlokzatképzés kapcsán a rózsaszínes műkő lábazaton és erkélykorláton kívül törtfehér, enyhén sárgás árnyalatú tojáshéjszínt használunk. A belső ornamentikát a lépcsőtérben és a nagytermekben megtartjuk és restauráljuk korabeli tervek és fotók alapján. A később lerakódott elemeket, válaszfalakat elbontjuk és csak minimális új elemeket helyezünk el, azokat is inkább bútorszerűen, hogy mindenképpen elváljanak a régi elemektől.
A kerti bővítményt az előképhez hasonlóan a kert végébe helyezett pavilonszerű elemnek képzeltük el, ami a konferencia terem léptékéből fakadóan nyilván ellentmondásos. Ezért a méreteit feszesre, takarékosra vettük és mindent elkövettünk azért, hogy egyáltalán ne egy zavaró elemnek lássuk, ami uralkodik a környezetén. Például ne legyen túlzottan magas elem a kertben, ezért a padlószintjét lesüllyesztettük, így az átkötő szárnyak nagyon enyhe lejtésűek, kerekesszékes használatot is lehetővé téve, ezzel 40 cm szintkülönbség adódik. Így a kert kissé lejt az új épület felé, aminek praktikus oka is van, mert az esővíz inkább elfolyik a régi épülettől.
A másik fontos szempont volt a könnyedség, ezért a fém és üvegszerkezetek mellett döntöttünk. A filigrán oszlopok nem zavarják a transzparenciát és a tető lebegés-érzetét, mögötte második rétegként a függönyfal ritmusos osztása tűnik fel, ami jó időben akár teljesen kinyitható, így a kültér és beltér határa összemosódik, a kert befolyik az épületbe.
A jobb oldali összekötő szárny egy üvegezett folyosó, szinte a kerten sétálunk keresztül, a másik oldalon csak egy fedett-nyitott szárny van, ami az étterem kültéri fogyasztótere lehet jó időben. De a határok itt sem válnak el, az egész kert egy laza szövet, amiben bútorok, szobrok és természetesen buja növényzet kap helyet, szilárd burkolatot nem terveztünk.
A konferenciaterem belsejét is arany színű fémburkolattal béleljük, ez az egész kerengő belső falával együtt körülöleli és fénylő keretbe foglalja az udvart. A hátsó sávot szék és mobil válaszfal raktározásra használjuk, a tetőn egy hasítékon keresztül beengedjük a fényt, hogy kiegyensúlyozottabb megvilágítást kapjon a terem. Ezzel a gesztussal a terem teteje a kert felől nézve szinte elválik a hátsó faltól, növelve a lebegés érzetét.