Impresszum

Ilcsi telephely

Budakeszi felülnézeti képe tiszta vonalakkal rajzolja meg a városépítészeti átalakulás szakaszait. Ugyanilyen árulkodó a délkeleti területen felbukkanó magányos épületcsarnokok szórványos megjelenése, mely a fejlődés irányát vetíti előre.

A budai hegyvonulatok ölében elterülő város vonzásában kivehetők az egykor művelt területek szerkesztett kontúrjai. A szabályos parcellák utakkal tagolt hálózata a magasból szemlélve finom szövet mintázatát sejteti.

Ez a szőttes viszont átalakulóban van. A legújabb épületek már mutatják, mekkora változást is okoz egy-egy új elem ebben a finom struktúrában. Ezért is fontos feladat korai jövevényként az összefonódás finom rétegeinek megkeresése, hiszen egy példamutató viselkedés az egész környezet hosszútávú képét befolyásolhatja.

Szőlő

Mint annak a különböző fajtákról elnevezett utcák is őrzik az emlékét a környék meghatározó terménye a szőlő.

A szőlőültetvények jellege hasonlatos egy kiforrott épület összetettségéhez. Első pillantásra a lankás ívű dűlőkön futó nyugodt és szabályos rend tűnik fel. Közelebb lépve előtérbe kerül a tőkék és kacsok rajzossága, természetes ornamentikája. Végül a levelek és fürtök finom struktúráin időzünk el, melyek a fény játékával teljesednek ki.

Hasonló rétegek alkotják egy épület esztétikáját is, mely a szerkezet ritmusától az anyag textúrájáig tárja fel önmagát.

Borászat

A szőlő viszont nem csak termés, hanem alapanyag is. Az Ilcsi tevékenysége pedig könnyedén hasonlítható egy igényes borászatéhoz.

Mint a jó bornál, itt is minden a növényeknél kezdődik, ahol a gondosan felügyelt termelés meghatározza az eredmény minőségét. A növények feldolgozása, préselése, a tárolás és 'palackozás' folyamata mind párhuzamba állíthatók a bor készítésének technológiájával.

És mint egy jó borászat öregbíti a környék hírnevét, az Ilcsi is meghatározó szereplője a környék iparának.

Lösz

A terület meghatározó kőzete a lösz, mely természetes és bányászott formában helyenként felszínre is bukkan a környéken. Jellemző fehéres-sárgás színe és finom, porózus felülete izgalmas képet mutat. Bár építőanyagként nem felhasználható, megjelenése inspirációt nyújthat egy időtálló épület karakterének.

Családi ház

A cég identitásának kulcsfontosságú eleme a családi vállalkozás filozófiája.

Ennek az esszenciáját szerettük volna visszaadni mind a ház karakterével, mind a belső terek szervezésével és hangulatával. A még jelenleg is családi házakban működő vállalkozás átköltözik egy központba, mely ettől még ugyanúgy apró és egyformán jelentős egységekből áll össze. Ezt tükrözi az épület külseje is, mely az ipari shéd tető finom kimozdításával egymás mellé sorolt családi ház archetipusokra emlékeztet.

A belsőben ezen egységek megfelelő kapcsolati rendszerének megfogalmazása volt a cél. A funkció racionalitása és a terek barátságossága egyaránt fontos szerepet játszott az alaprajz szervezésében.

Építész

Fialovszky Tamás, Kenéz Gergely, Mudry Luca, Varga Katalin

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész
Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció

Cégközpont

Termelőközpont

Pályázat

meghívásos tervpályázat

Év
2017
Helyszín

Budakeszi, Magyarország

Budakeszi
,
HU
Megrendelő

Ilcsi Szépítő Füvek

Fotó
Díjak
Publikációk
Funkció

Cégközpont

Termelőközpont

Pályázat

meghívásos tervpályázat

Év
2017
Helyszín

Budakeszi, Magyarország

Budakeszi
,
HU
Megrendelő

Ilcsi Szépítő Füvek

Fotó
Díjak
Publikációk
#
404
#
404

Ilcsi telephely

Summa

Budakeszi felülnézeti képe tiszta vonalakkal rajzolja meg a városépítészeti átalakulás szakaszait. Ugyanilyen árulkodó a délkeleti területen felbukkanó magányos épületcsarnokok szórványos megjelenése, mely a fejlődés irányát vetíti előre.

A budai hegyvonulatok ölében elterülő város vonzásában kivehetők az egykor művelt területek szerkesztett kontúrjai. A szabályos parcellák utakkal tagolt hálózata a magasból szemlélve finom szövet mintázatát sejteti.

Ez a szőttes viszont átalakulóban van. A legújabb épületek már mutatják, mekkora változást is okoz egy-egy új elem ebben a finom struktúrában. Ezért is fontos feladat korai jövevényként az összefonódás finom rétegeinek megkeresése, hiszen egy példamutató viselkedés az egész környezet hosszútávú képét befolyásolhatja.

Szőlő

Mint annak a különböző fajtákról elnevezett utcák is őrzik az emlékét a környék meghatározó terménye a szőlő.

A szőlőültetvények jellege hasonlatos egy kiforrott épület összetettségéhez. Első pillantásra a lankás ívű dűlőkön futó nyugodt és szabályos rend tűnik fel. Közelebb lépve előtérbe kerül a tőkék és kacsok rajzossága, természetes ornamentikája. Végül a levelek és fürtök finom struktúráin időzünk el, melyek a fény játékával teljesednek ki.

Hasonló rétegek alkotják egy épület esztétikáját is, mely a szerkezet ritmusától az anyag textúrájáig tárja fel önmagát.

Borászat

A szőlő viszont nem csak termés, hanem alapanyag is. Az Ilcsi tevékenysége pedig könnyedén hasonlítható egy igényes borászatéhoz.

Mint a jó bornál, itt is minden a növényeknél kezdődik, ahol a gondosan felügyelt termelés meghatározza az eredmény minőségét. A növények feldolgozása, préselése, a tárolás és 'palackozás' folyamata mind párhuzamba állíthatók a bor készítésének technológiájával.

És mint egy jó borászat öregbíti a környék hírnevét, az Ilcsi is meghatározó szereplője a környék iparának.

Lösz

A terület meghatározó kőzete a lösz, mely természetes és bányászott formában helyenként felszínre is bukkan a környéken. Jellemző fehéres-sárgás színe és finom, porózus felülete izgalmas képet mutat. Bár építőanyagként nem felhasználható, megjelenése inspirációt nyújthat egy időtálló épület karakterének.

Családi ház

A cég identitásának kulcsfontosságú eleme a családi vállalkozás filozófiája.

Ennek az esszenciáját szerettük volna visszaadni mind a ház karakterével, mind a belső terek szervezésével és hangulatával. A még jelenleg is családi házakban működő vállalkozás átköltözik egy központba, mely ettől még ugyanúgy apró és egyformán jelentős egységekből áll össze. Ezt tükrözi az épület külseje is, mely az ipari shéd tető finom kimozdításával egymás mellé sorolt családi ház archetipusokra emlékeztet.

A belsőben ezen egységek megfelelő kapcsolati rendszerének megfogalmazása volt a cél. A funkció racionalitása és a terek barátságossága egyaránt fontos szerepet játszott az alaprajz szervezésében.

No items found.
Földszinti kapcsolatok

A földszint a funkcionális kapcsolatokról, technológiai rendről szól.

Két sáv követi és szolgálja ki egymást párhuzamosan, a kétszintes raktárak egybenyitott tere és a zárt tiszta gyártósor. Az épület végén érkezik be a nyersanyag, itt kerül tisztításra, feldolgozásra, és az épületen végighaladva a recepció előtt éri el végső, csomagolt állapotát és kerül elszállításra.

A raktár terénél egy egybenyitott, flexibilisen átrendezhető jelképes határokkal rendelkező térsort rajzoltunk. A különböző típusú -vegyszer, csomagolóanyag, készárú, export- raktárak, illetve a növény előkészítés közé csak a térelhatárolást jelző műanyag szalagfüggönyök kerülnek. Így nem szabdalódik fel a raktárak tere, ami a változások egyszerű lekövetését is lehetővé teszi, de esztétikailag is szerencsés, hogy a tető karakteres vonala belülről is végigkövethető.

A zárt rendszerű tiszta gyártósoron a megadott rendszert követtük. A tiszta öltözőből a gyártótérbe lépve a sor a homlokzat mentén végigjárható. A keverő tere zárja a sort, innen már csak az ezt közvetlenül kiszolgáló növénytároló, teafőző, vegyszer mérő és fagyasztó nyílik. A szükséges pontokon zsilipen keresztül érkezik a nyersanyag a raktár térből. Ezt a blokkot a mosogató illetve a félkész termék tároló kötik össze a csomagoló térrel, ahonnan a kész termék a raktárakba kerül vissza. A porkeverő önálló egységet alkot, melynek csak a raktárakkal illetve a csomagolóval van kapcsolata.

A külső forgalmat a recepció - bolt - kiállítótér együttese fogadja a bejárat irányából. Ez a tér szintén csak finom belsőépítészeti eszközökkel, függönnyel és bútorral, a hagyományos gyártásra oly jellemző befőttes bödönökkel válik el az épület belsejétől. A gyártás rendjét és technológiáját büszkeségként felvállalva az üzem a bejárati tér háttereként sejlik fel. Innen a galéria alatt végigsétálva megtekinthető a gyártósor működése, be lehet pillantani a csomagoló keverő és növénytároló terébe.

A bolt és kiállítás terét a kert veszi körül. A növények meghatározó díszei az egyszerű, elegáns térnek, ahol a termékeket és a cég történetét mutatjuk be.

Emeleti kapcsolatok

Az emelet az emberi, szociális kapcsolatok helye.

A felső szint szervezésének gerincét a raktárak mentén végigfutó galéria adja. Innen egyszerre látjuk végig a ház működését, tudunk letekinteni a termelés tereibe és tárulnak fel az irodák és közösségi terek különféle öblei.

A közös területek köré szervezett alaprajz a találkozásokat, emberi interakciót pezsdítik. Az egyterű irodák és az étkező maguk köré szervezik a kisebb tereket. Ezek a súlypontok jelölték ki a vertikális kapcsolatok helyeit is.

A helyiségek sorát teraszok oldják, melyek egyrészt a kisebb helyiségek kilátását biztosítják, a nyári időszakban pedig kellemes kültéri kapcsolattal színesítik a cégközpont világát az ipari környezetben, ahol az emeleti intimitás még a gyógynövénykert mellett is érték.

A családias térszervezés mellett fontos volt a helyiségek funkcionálisan megfelelő pozíciója is. A sor elején található konyha - étkező - előadó együttes a ház nappalijának szerepét tölti be. Az előadó közvetlenül érhető el a recepciótól akár lépcsőn, akár felvonóval. Egy terasszal beljebb a vendégfogadás terei, tárgyalók és családi szoba kaptak helyet, közvetlen kapcsolattal a teraszra. A vezetőség az épület közepén, saját terasszal de a közös irodából nyitva irányítja a céget. Végül a termelés irodái zárják a sort, közvetlen, gyors kapcsolattal a gyártó terek irányába.

Szerkezet

A ház szerkezeti felépítése három rétegből rakódik egymásra.

Az első, a tartó váz, mely racionális hálóra szerkesztve a belső funkcionális rendhez igazodva adja a ház gerincét.

Ezt a földszinten egy felxibilis kéreg veszi körbe, mely a kerttel létesít fizikai és vizuális kapcsolatot. A flexibilis méretrendje lehetővé teszi, hogy a szükségszerűség szerint kerüljenek bele nyílások, tömör és áttetsző felületek, a belső terek igényei alapján.

Az emeleti kéreg zártabb. Itt kap helyet a cég központja, a családi és publikus terek. A bensőséges világ, ami elemelkedik a földtől, a kertre helyenként visszatekint, a teraszokon befogadja azt, de terei privátabbak, az átlátások szűrtebbek.

Bővítés

Jogos igény egy üzemnél a változás, növekedés lehetőségének fenntartása. Főként ha az adottságok ezt lehetővé is teszik.

A rendszer meg is határozza a bővítés irányát, és eszerint tagolódik a szerkezet is. A házat indító kétszintes rész, klasszikus szerkezete racionális és állandó. A két szint belső elrendezése alakítható, de a váz statikus.

Ennek támaszkodik a kétszint magas raktár traktus könnyedebb szerkezete. A folytatás ebbe az irányba nyitott, ahogy a ház homlokztata is.

A későbbi igény határozhatja meg, hogy a bővítés a raktár térhez hasonul, esetleg kétszintesedik, az üzem vagy az iroda lakja majd be. A szerkezet olyan keret, mely bármelyiket képes befogadni.

Gépészet

A ház gépészeti kilakítását a felmerülő igények és a környezettudatos gondolkodás összehangolása vezérelte.

Az építészeti kialakítás, tájolás és bevilágítás összhangban működik a gépészettel. A magas hűtési igény és megújuló energiafelhasználás miatt célszerű egy talajszondás rendszer kialakítása, mely alacsony fűtési és magas hűtési hőfokkal üzemel, magas üzembiztonságú és jó hatásfokú. A padlóban kialakított felületfűtéssel könnyedén megoldható a különböző hőigényű terek lokális differenciálása. A szellőzés homlokzati pozícióban egyszerűen szerelhető, szorpciós, forgódobos hőcserélővel kialakítva.

A déli tájolású 30 fokos tetőfelületek ideális felületet biztosítanak napelemek telepítésére, míg az északi bevilágítók megfelelő szórt fényt nyújtanak. Ezzel egyidőben a gravitációs szellőzést is biztosítják az épületben.

Fontos rétege a környezettudatos gondolkodásnak az esővíz összegyűjtése és hasznosítása, mely a kert gondozására tökéletesen alkalmas.

A gépészeti rendszernek szép analógiája a fa energiagazdálkodása, mely a napsugarakból, esővízből és a talajból merít energiát és táplálékot.

Kéreg

A házzal szemben határozottan megfogalmazott elvárás az állandóság, időtállóság megjelenítése. Emellett modern, precíz, korszerű technológia kiválasztása volt a cél, ami a környezettudatosság és hagyománytisztelet jegyében készül.

Ezért esett a választásunk a hőszigetelő beton kéregre. A beton mint anyag évezredek óta jelen van az építészetben, viszont felhasználási módja folyamatosan fejlődik. A legújabb hőtechnikai követelmények már nem csupán kiegészítő rétegek, hanem gondosan megválasztott összetevők segítségével is teljesíthetők, melyből kifejezetten környezettudatos anyagok (pl. üveghab) is rendelkezésre állnak.

Ezáltal a ház egy tartós, elegáns, egyhéjú kérget viselhet, ami mind a hely mind az épület szellemiségét magán hordozza.

Tükröződés

Bár a földszinti tereknél elsődleges célunk volt a kapcsolat erősítése a kültérrel, kerttel, a technológiából elengedhetetlenül adódnak olyan területek, ahol a belátást, benapozást meg kell akadályozzuk.

Ezek a felületek olyan igényes borítást kaptak, amiben a házat körbejárva a kert tükröződik vissza. A polírozott fémlemez egyrészt magas technológiai színvonalat jelképez, míg a gyógynövények felsejlő képével segít elmosni a ház és a kert határát.

Átsejlés

Ahol a belátás zavaró, de a fény érték, egy olyan áttört anyagot alkalmazunk, amin kereszül áttetszik a kert sziluettje, színei.

Ez a modern ipari épületeknél sűrűn megtalálható felület, ami többfajta anyagból, pl. kopolit üvegből, polikarbonátból is megvalósítható igzalmas átmeneti rétege a földszinti szalag hármas anyaghasználatának.

Gazdaságosan építhető, megfizethető szerkezet, így a bővítés irányába is alkalmas határoló felület, hiszen elbontása nem jár súlyos költségekkel, és modularitása lehetővé teszi az ismételt beépítést is az új épület szárnyba.

Átlátás

A földszinti szalag harmadik anyaga az üveg. A recepciónál teljesen kinyílik az épület, körbe látunk ki, de ahol tehettük, a gyártás tereiben is igyekeztünk természetes kilátást biztosítani a kertre.

Hálózat

Barangolás. Az egyik legkellemesebb szó amikor a természet felfedezéséről beszélünk. Egyszerre fogalmazza meg az elmélyülést és nyugalmat, amit a befogadás élménye ad.

Ezt az érzést akartuk megragadni a gyógynövénykertben ahol az egyszeri látogató és a tanösvényt bejáró csoport is megtalálja a saját útvonalát.

A levelek erezetéhez hasonuló hierarchikus úthálózat a telek szabályos rendszerében adja vissza a természetes formák struktúrájának jellegzetességeit. A fő csapásirányok kijelölődnek az épület raszterei által, onnan viszont számtalan mellékszálon térhetünk le és vizsgálhatjuk a különféle gyógynövények ültetvényeit.

A hálózatba szervezett terecskék változatos élettel telnek meg, a nyári ebéd, kávészünet is betöltheti, de a tanösvénynek is kiváló állomásként szolgálnak.

Rétegződés

A terv egyik legfontosabb visszatérő motívuma a különféle elemek egymással való áthatása. Ez, amit leggyakrabban rétegződésként említünk, a koncepció összes szintjét áthatja, a hely és az épület, az épület és a kert, a külső és belső, a struktúra és a funkció viszonyai mind egymásra vetítve adnak egy teljesebb képet.

Mégis talán sehol sem manifesztálódik oly markánsan a rétegek viszonyrendszere, mint a kert tekintetében. A felszín itt a legfőbb, itt sorakoznak a gyógyító füvek, számtalan színben és formában. A hátteret az árnyas fák adják, melyek közt itt-ott felsejlik az épület sziluettje, a földszint viszont a kertet tükrözi, így végtelenítve ezt a dús világot.

Domb

A környék nyugalmának legfőbb forrása a körben elterülő lágy domborzat nyújtotta intimitás. A domborzat finom megformálásával hozzuk létre mi is ezt a nyugalmat a kertben.

Kert & Ház

A családi ház és kertjének kapcsolata mindig bensőséges. A jó kert egyensúlyban van a házzal, összefonódik vele és kiegészíti.

Így tesz a gyógynövény kert is az üzemmel, körbeöleli és takarja, a falon tükröződik, a teraszra felkúszik. A két egyéniség csak párban működik.

Fény

A ház belseje logikus, szerkesztett rendet követ. Ez a rend ad ritmust a fények, mely változatos és változó rajzolattal tölti meg a teret.

Ipari

A ház magját a termelés adja. Itt az anyagok célratörőek és egyszerűek. A funkciónak alárendelve válogattuk őket, időtálló burokba, felxibilis kiegészítőket. Ők a beton a padlón, az ipari függöny, fém polcok.

Profi

A kerámia köztes anyag. Tiszta és profi, mégis emberi léptékében és színében. Az épülethez közel kerülve oldja az ipari belső nyers világát.

Otthonos

A cégközpont ellebeg. Mint ilyen, a gyár anyagait már csak a magasból szemléli, saját karaktert érdemel. Itt gyűlik össze a család és fogadja a vendégeit. A fa és kárpitok meleg, hagyományosan otthonos textúrái színesítik az irodák és közösségi terek világát.