Impresszum

Bohinj buszpályaudvar

A tervpályázat tervezési területe Bohinjska Bistrica, hegyi látképpel körülvett vasútállomása és közvetlen környezete. A meglévő vasútállomás már jelen állapotában is „kapuként” szolgál az ide érkező látogatók számára, azonban az átszállási kapcsolatok és a településközponttal történő összeköttetés hiánya miatt, kiemelt szerepe nem tud maradéktalanul érvényesülni. A probléma megoldását, a pályázat közlekedéscentrikus kiírásával szemben tágabb összefüggéseket vizsgáló építészeti beavatkozás formájában kerestük.

Bohinsjka Bistrica kedvező földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan, számos szerepben feltűnt története során: virágzó vasipari központ, háború alatti logisztikai terület, a Triglav Nemzeti Parkba vezető útvonal egyik első állomása. A település peremén található állomásépület és annak környezete, a vasúti töltés adta szintkülönbségek miatt kedvező helyzetben van, kilátás és rálátás szempontjából egyaránt.

Program

A feladat a meglévő heterogén, rendezetlen területek és műemléki védettség alatt álló állomási épületek összességéből adódó helyzet rendezése, a megfelelő átszállási kapcsolatok biztosításával. A program összetettsége és kiterjedt helyigénye a számtalan közlekedési mód egyidejű megjelenéséből eredeztethető. Egyaránt biztosítani kellett nagyszámú autó, lakóautó illetve buszparkolást és keresni ezek optimális kapcsolódási pontjait a meglévő vasúti infrastruktúrával. 

Vízió

A koncepció a tervezési területet, élekkel, felületekkel rendelkező egybefüggő tárgyként kezeli. Ezen tárgy kitüntett felső részén megtalálhatóak az értékként kezelt meglévő vasútállomási épületek, múltat idéző kertek, a szlovén népi építészeti hagyományokhoz visszanyúló új állomásépület. A plató felső és alsó része közti vonal egyértelmű határt képez gyalogos-bicickils illetve autós forgalom között. A felszín alatt, a tárgy belsejében kaptak helyet az autó és buszparkolók, amelyeken keresztül terepszint alatt is elérhető válik a vasúti peron.

Az új állomásépület, fa anyaghasználatából és racionális szerkesztettségéből adódóan, mértéktartó építészeti beavantkozásként jelenik meg, a meglévő állomásépület mellett kellő levegőt hagyva. A ház transzparens, kiszolgáló funkciókat magában rejtő nyugodt tömege egy városi köztérben folyatatódva teremti meg a megérkezés élményét.

Építész

Fialovszky Tamás, Kenéz Gergely, Szántó Hunor, Urh Ručigaj Roberts

Belsőépítész
Látványtervező
Tájépítész
Tervezőgrafikus
Kiállítástervező
Funkció

Buszpályaudvar

Vasútállomás

Információs pont

Kemping

Pályázat

nyílt tervpályázat - kiemelt megvétel

Év
2021
Helyszín

Bohinj, Szlovénia

Bohinj
,
SI
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
Funkció

Buszpályaudvar

Vasútállomás

Információs pont

Kemping

Pályázat

nyílt tervpályázat - kiemelt megvétel

Év
2021
Helyszín

Bohinj, Szlovénia

Bohinj
,
SI
Megrendelő
Fotó
Díjak
Publikációk
#
495
#
495

Bohinj buszpályaudvar

Summa

A tervpályázat tervezési területe Bohinjska Bistrica, hegyi látképpel körülvett vasútállomása és közvetlen környezete. A meglévő vasútállomás már jelen állapotában is „kapuként” szolgál az ide érkező látogatók számára, azonban az átszállási kapcsolatok és a településközponttal történő összeköttetés hiánya miatt, kiemelt szerepe nem tud maradéktalanul érvényesülni. A probléma megoldását, a pályázat közlekedéscentrikus kiírásával szemben tágabb összefüggéseket vizsgáló építészeti beavatkozás formájában kerestük.

Bohinsjka Bistrica kedvező földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan, számos szerepben feltűnt története során: virágzó vasipari központ, háború alatti logisztikai terület, a Triglav Nemzeti Parkba vezető útvonal egyik első állomása. A település peremén található állomásépület és annak környezete, a vasúti töltés adta szintkülönbségek miatt kedvező helyzetben van, kilátás és rálátás szempontjából egyaránt.

Program

A feladat a meglévő heterogén, rendezetlen területek és műemléki védettség alatt álló állomási épületek összességéből adódó helyzet rendezése, a megfelelő átszállási kapcsolatok biztosításával. A program összetettsége és kiterjedt helyigénye a számtalan közlekedési mód egyidejű megjelenéséből eredeztethető. Egyaránt biztosítani kellett nagyszámú autó, lakóautó illetve buszparkolást és keresni ezek optimális kapcsolódási pontjait a meglévő vasúti infrastruktúrával. 

Vízió

A koncepció a tervezési területet, élekkel, felületekkel rendelkező egybefüggő tárgyként kezeli. Ezen tárgy kitüntett felső részén megtalálhatóak az értékként kezelt meglévő vasútállomási épületek, múltat idéző kertek, a szlovén népi építészeti hagyományokhoz visszanyúló új állomásépület. A plató felső és alsó része közti vonal egyértelmű határt képez gyalogos-bicickils illetve autós forgalom között. A felszín alatt, a tárgy belsejében kaptak helyet az autó és buszparkolók, amelyeken keresztül terepszint alatt is elérhető válik a vasúti peron.

Az új állomásépület, fa anyaghasználatából és racionális szerkesztettségéből adódóan, mértéktartó építészeti beavantkozásként jelenik meg, a meglévő állomásépület mellett kellő levegőt hagyva. A ház transzparens, kiszolgáló funkciókat magában rejtő nyugodt tömege egy városi köztérben folyatatódva teremti meg a megérkezés élményét.

No items found.